A Pilze-Nagy Kft. és a Nagy-Gombakert Kft. üzemavató ünnepsége

A jelképes üzemavató - a szalagátvágás: Résztvevők a Pilze-Nagy tulajdonosai; MATE rektorhelyettes, NAK elnök, AM mezőgazdaságért felelős államtitkár, és a kivitelező - Előszer – ügyvezetői – A kép a MATE tulajdona
A vendégeket Somosné dr. Nagy Adrienn és Nagy László, a Pilze-Nagy Kft. tulajdonosai fogadták, a megnyitóbeszédet pedig Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterelnök-helyettes tartotta.
A rendezvényen ezt követően Papp Zsolt György, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke ismertette a Vidékfejlesztési Program pályázatainak szerepét az agrárium fejlesztésében. Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektora bemutatta az egyetem és a Pilze-Nagy Kft. közötti stratégiai együttműködést, valamint a MATE szerepét az agrárinnovációk előmozdításában.
Somosné dr. Nagy Adrienn, aki egyben a Pilze-Nagy Kft. ügyvezetője is, részletesen beszámolt a laskagomba-termesztés innovációiról, annak jelenéről és jövőbeni lehetőségeiről.
Az esemény ünnepélyes pillanata volt az együttműködési megállapodás aláírása, majd a modern laskagombaüzem hivatalos átadása. A résztvevők ezt követően bejárhatták az új létesítményt, majd egy közös ebéden vehettek részt.
A délután szakmai programokkal folytatódott: bemutatásra kerültek a nyári laskagombafajták, interaktív műhelymunkák zajlottak a Farmtopia Horizon Europe projekt keretében, valamint különböző kutatási projektek kiállítása is megtekinthető volt.
Együttműködés aláírás a MATE-val
A két új hőkezelő alagút látszik a következőn – A kép a MATE tulajdona